A pécsi HISZ – ahol a munka szakadatlan!

2016. 03. 18.
Nagy Sára
Agyaki Mónika, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának pécsi vezetője számolt be nekünk a tavalyi évről, kihívásokról, Pécs és környékének sajátosságairól, a 2016-os tervekről, valamint az épp aktuális programokról. A HISZ helyi vezetője bemutatta a Szeretetszolgálat fontosabb tevékenységeit az elmúlt évből: az aktivisták halmozottan hátrányos települések számára támogatásokat juttattak el az önkormányzatok segítségével, és a gyülekezet tagjainak adományaiból segítséget nyújtottak a szükségben élőknek. „A 2015-ös év tevékeny időszak volt a szervezet számára. Kenyérosztás, önkormányzati osztások, sátras ruhaosztás, mikulás ünnepség – ezek voltak a főbb programjaink.” – összegezte a pécsi HISZ vezetője a tavalyi esztendőt.

Élelmiszerosztás, gyermekélelmezési programok, ruhaosztás - és még sok egyéb program töltötte ki a pécsi HISZ-aktivisták idejét 2015-ben is. A nagyobb élelmiszerosztásokat támogatók segítségével sikerült tovább bővíteni. Új helyszínek is bekapcsolódtak a programba - egy-egy osztás alkalmával nem ritkán több száz kg krumplit és hagymát juttattak el nehéz helyzetben élő emberekhez. A szervezet ezenkívül kiemelt hangsúlyt helyez a gyermekélelmezési programokra is.

„Folyamatos kihívás, hogy egyre több lecsúszott terület és család van. A szülők a gyerekeiknek nem tudják a megfelelő élelmiszert biztosítani, éhezés van a családokban, főleg amikor nincs óvoda és iskola. Ezt szívbemarkoló látni mind a szülőknek, mind nekünk.” – ismertette Agyaki Mónika a misszió célját.

2015-ben a Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal történt együttműködést követően hivatalosan is megalakult a Hisz bejegyzett mentőcsoportja. Ennek sajátossága, hogy önkéntességen alapul és a katasztrófahelyzetekre specializálódott: „Újdonságnak számít, és rendkívül népszerű.Egy gázkazán robbanása után például többen felkeresték a szervezetet, katasztrófákat követően pedig számos ingóságait elvesztett család kért segítséget.” – mondta a mentőcsoportról a szervezet vezetője. Véleménye szerint az általuk végzett munka fontos szemléletformáló küldetést is képes betölteni - főként a fiatalabb korosztályok esetén: remek lehetőség azoknak fiataloknak, akik szeretnének a bajba jutott embertársaikon segíteni.

A pécsi térség sajátosságai kapcsán a HISZ vezetője úgy fogalmazott: az itt található régiókban, kistérségekben a legnagyobb nehézséget a munkalehetőség és a pénzügyi források hiánya jelenti.

"Az apróbb falvakba az uniós támogatások már nem érnek el, a kis falvakban pedig szinte semmilyen munkalehetőség nincsen.Ezekre a helyekre sokszor csak a Hit Gyülekezete juttat el adományokat.”  - mondta.

Az évek során az önkormányzatokkal gyümölcsöző munkakapcsolatot alakítottak ki - és ez a tavalyi évben is nagy segítséget jelentett. Ma már nem megy ritkaságszámba, hogy a hivatalok hirdetik meg  a szervezet programjait is. „Számos településre rendszeresen járunk, van, ahova már a hetedik éve. De nem feledkezünk meg az "anyavárosról" sem: Pécs belvárosában is rendszeresen szervezünk osztásokat.” – mondta.

Az idei évnek is nagy tervekkel vágtak neki, de a már meglevő program folytatása is fontos szempont. „Szeretnénk folytatni a rendszeres élelmiszer- és ruhaosztásokat. A "Minden Gyerek Lakjon Jól” alapítvány által szervezett vetőmagok kiosztásának megszervezését, logisztikáján immáron sokadik éve vállaljuk magunkra. Az alapítvány adományait halmozottan hátrányos helyzetű településekre viszik ki az önkénteseink. Emellett folytatjuk a gyermek táboroztatási programot is. Új kitűzött célunk, hogy öt olyan településre is eljuttassunk adományokat, ahol eddig még nem jártunk. A polgármesterek egymásnak adják meg a telefonszámunkat, nagyon sokan keresik fel a szervezetet.” - sorolja az idei év teendőit és terveit a vezető.

Jelenleg Pécs városában minden héten, azonos helyen több száz kilogramm kenyeret és ruhát osztanak szét, melyre plakátokkal hívják fel a rászorulók figyelmét. „Szeles időszakban, a téli és tavaszi hónapokban különösen indokolt az adományozás, ilyenkor rengeteg egyéni kérés érkezik be a szervezethez, ezért rossz időben, esőben is kint vagyunk.” – mondta Mónika a rendszeres osztásokról. A szervezet létszáma egyébként teljesen megfelelő, emberhiányban nem szenvednek. Kiemelte, hogy számos fiatal csatlakozott hozzájuk a gimnáziumi közösségi munkák keretein belül. A gyülekezetben ezenkívül krízisiroda is működik, ahol fel lehet iratkozni adományozásra és persze az adományok fogadására is.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolódó cikkek

2021. 10. 15.

A pécsi HISZ mentőcsoportja gyakorlaton vett részt

2021. október 15-16-ig együttműködési gyakorlaton vett részt a pécsi HISZ mentőcsoportja. A mentőcsoport feladata a minősítő csapatok segítése, a gyakorlaton részt vevő önkéntes és hivatásos katasztrófavédelmi szervezetekkel való együttműködés gyakorlása, és logisztikai feladatok megoldása volt.
2021. 07. 15.

Nagy viharok után munkában a HISZ Pécsi Mentőcsoportja

A hiszes mentőcsoport először a kadarkúti majd két hétre rá a sellyei térséget ért jégverés okozta károk felszámolásában segédkezett. Feladatunk a hivatásos és önkéntes tűzoltók, katasztrófavédők ellátása volt. Kadarkúton 10 fővel 8 órán keresztül dolgoztunk és segítettük a beavatkozók munkáját. A...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei