Mozgalmas évet zárt a salgótarjáni HISZ

2016. 03. 07.
Munkatársunktól

A HISZ salgótarjáni kirendeltsége a tavalyi évben sem volt tétlen. Szeles Géza, a szervezet helyi vezetője elmondta: minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a rászorulókon segítsenek, és bár a szükség nagy, a körülményekhez képest sikeres évet zártak 2015-ben.

A helyi ifjúsági szervezettel összefogva több alkalommal is osztottak meleg ételt, gyümölcsöt, illetve ruhákat a város főterén. Egyes megmozdulások alkalmával volt, hogy négyszáznál is több nélkülözőnek tudtak segítséget nyújtani. Ezen kívül felkeresték a környező falvakban, településekben élő azon nehéz sorsú családokat, akiknek minden adomány, hideg élelmiszer, vagy meleg ruha egy-egy újraélesztéssel ér fel. Karácsony előtt a vállalkozóktól és más magánszemélyektől a HISZ-hez érkezett felajánlásokat egy télapó-ünnepség keretein belül osztották szét, ennek keretein belül négyszázötven gyermek kapott csomagot.

"A térség helyzete lehangoló, nagy a szegénység, ebből fakadóan sokan elvándorolnak, de így is számos kéréssel fordulnak hozzánk, hogy enyhítsünk sanyarú sorsukon, és mi meg is teszünk mindent, amit tudunk" - értékelte a helyzetet a kirendeltség vezetője.

A főtér állandó visszatérő motívum, ami a segítségnyújtást illeti, és mindig örömmel várják őket a rászorulók. Ezen kívül a fentebb már említett helyi ifjúsági iroda is rendszeresen kap kéréseket szükségben levő emberektől, családoktól, így a két szervezet közösen próbálja megtalálni a leghatékonyabb formáját a segítségnyújtásnak.

Az idei évben is a már-már szokássá vált célok lettek kitűzve, vagyis minden tekintetben helytállni a segítségnyújtásban, adományt gyűjteni, meglátogatni a szegényeket, és újdonságként pedig, A terveik közt szerepel, hogy felvegyék a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal ahhoz, hogy még hatékonyabban tudjanak segíteni a bajbajutottakon.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolódó cikkek

2020. 11. 20.

Idén is elkezdtük az ajándékok csomagolását!

A HISZ - Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata az idei téli szezonban is várja a jószívű adományozók felajánlásait, melyet a szervezet önkéntesei juttatnak el a rászoruló felebarátainknak, nélkülöző családoknak.   Az ünnepek közeledtével várjuk a cipősdobozba csomagolt játékokat is, hogy a nehéz...
2020. 02. 06.

Közel ezer rászorulónak osztott élelmiszert, ruhát és meleg ételt a HISZ Ózdon

Nagyszabású karitatív akciót szervezett a HISZ az ózdi Hit Gyülekezetével közösen. A helyi közösség több, mint 20 éve tart rendszeresen élelmiszer- és ruhaosztást. Ezúttal a budapesti önkéntesek segítségével több száz tartós élelmiszer csomagot, felnőtt- és gyermekruhát és 300 adag gulyáslevest...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei