Karácsonyi adományosztás Józsefvárosban

2015. 12. 23.
Az ünnepek előtt Józsefvárosban tart étel- és ruhaosztást a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata. A szervezet önkéntesei már a keddi napon 150 családnak tudtak segíteni tartós élelmiszerekkel, téli ruhaneművel és a legkisebbek számára játékokkal.

300 kiló sajtot, 150 liter étolajat, 3-3 mázsa cukrot és lisztet, emellett Cserpes termékeket osztottak szét kedden a HISZ aktivistái. A Józsefvárosban felállított bázisra érkező családok mindegyike az ételek mellé 10 kilogramm, jó minőségű ruhaneműt, a gyerekek pedig játékokat is kaptak.

Ködös, csípős reggelre virradt a keddi nap. A várost megülő szürke reggeli félhomályban a HISZ önkéntesei már reggel 8 órától elkezdték előkészíteni a terepet az adományosztásra. A szorgos kezek munkájára pedig szükség is volt, miután több teherautónyi adományt kellett bepakolni, mielőtt az osztás megkezdődhetett volna a Lósy Imre utcában. A mintegy tucatnyi segítőnek is több mint egy óráig tartott, amíg kipakolták készleteket.

Közben az adományokra várakozó tömeg is elkezdett gyülekezni az utcán. Az izgatott emberek arcán öröm csillant fel, amikor Kovács Sándor bejelentette: „három perc van kezdésig”. Humoros idős néni szava hallatszott a sorból: „számoljuk ám”!

A HISZ vezetője röviden ismertette az osztás rendszerét, amit az elmúlt évhez hasonlóan ismét az önkormányzattal közösen alakítottak ki. Kovács Sándor bejelentését – mi szerint a tartós élelmiszerek mellé különböző sajtokat és Cserpes Trudit is tudnak adni – többen hangos tetszésnyilvánítással fogadták.

„Élelmiszer csomagot kaptam, már a legutóbbi osztáson is részt vettem” – mondta egy megpakolt szatyrokat cipelő idős, ősz hajú néni. Egy másik hölgy éppen a férjéhez sietett a kórházba a mostmár teli bevásárlókocsijával, örült, hogy még el tudott jönni az adományozásra. Egy kedves néni készségesen sorolta szatyrai tartalmát: „Liszt, cukor, túrórudi...”

A várakozó tömeg tagjai szépen sorban mind megkapták, amiért jöttek, a szervezet mintegy 150 családnak segített a karácsonyi tartó adományosztás-sorozat keddi napján. A Szeretetszolgálat vezetője azt is elmondta: a szétosztott adományok értéke mintegy 2.7 millió forintot tesz ki. 

Kapcsolódó cikkek

2021. 03. 07.

Tartós élelmiszerrel támogattuk a rászoruló családokat Egerben

Együttérezve az egri családok egzisztenciális fenyegetettségével, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) ötven, egyenként tíz kilogrammos tartós élelmiszert tartalmazó csomagot ajánlott fel rászoruló egri családok részére.A csomagokat pénteken az Egri Családsegítő Központ belvárosi...
2020. 11. 20.

Idén is elkezdtük az ajándékok csomagolását!

A HISZ - Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata az idei téli szezonban is várja a jószívű adományozók felajánlásait, melyet a szervezet önkéntesei juttatnak el a rászoruló felebarátainknak, nélkülöző családoknak.   Az ünnepek közeledtével várjuk a cipősdobozba csomagolt játékokat is, hogy a nehéz...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei