Ünnep idején, jó szívvel…

2016. 12. 24.
hisz.hu

"Három, kimaradt lapszámunk, s az ebből következő év eleji anyagtorlódás miatt még nem volt alakalmunk hírt adni arról, hogy karácsonykor a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata és a Mohácsi Hit Gyülekezete közösen tartott immár hagyományosnak mondható ruha- és hidegélelmiszer-osztást a Széchenyi téren. A nagyszámú érdeklődő a HGy-nakköszönhetően körülbelül 1 millió Ft értékben vehetett át jó minőségű ruhákat és egy-egy hidegélelmiszer-csomagot. A ruhaadományokat a HGySz vezetője, Kovács Sándor Budapestről szállította városunkba. Elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan most is szívesen látogatott Mohácsra, s hogy a budapesti gyülekezet a jövőben is támogatja városunkat." Írta az Informayer nevű újság

Kapcsolódó cikkek

2018. 12. 06.

Indulásra kész a HISZ Mikulása

Idén is indulásra kész a HISZ Mikulása. Országszerte sok-sok gyerek részére viszi ki a jószívű adakozók által rábízott káték és édesség csomagokat.
2018. 11. 27.

Nem csak a hajléktalanoknak szánták

„A hideg idő beálltával országosan szolgálatba helyezték magukat a HIT Gyülekezete szociális önkéntesei, és elkezdődtek az ételosztások az egyház szeretetszolgálatának szervezésében” – írja a gyülekezet, amely pénteken délután három órakor Dunaújvárosban, a Városháza téren állította fel sátrait és...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei