Tanévkezdés - könnyebben

2014. 09. 01.

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata immár második éve lepte meg magyi Palásti László Általános Iskola első osztályos tanulóit teljesen felszerelt, új iskolatáskákkal.

Szeptember elsején kezdetét vette a tanév. Az első osztályos tanulók izgatottan várják, hogy hátukra vehessék ropogós füzetekkel, hegyes ceruzákkal teli iskolatáskájukat, beülhessenek a padokba és nekivághassanak a várva várt iskolás kornak.

 A tanévkezdés azonban sok család számára korántsem jelent felhőtlen időszakot. A tanszerek, iskolatáskák megvásárlása gyakran még a rendszeres keresettel rendelkező szülőkre is nagy anyagi terhet ró.  A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata idén is könnyíteni kívánt e terhen, hogy az új korszak kezdete mind a gyermekek, mind a szülők számára felszabadult várakozást jelentsen.

A tanévnyitó ünnepség után Szanitter Zoltán, a nyíregyházi Hit Gyülekezete lelkésze adta át az iskolatáskákat a kis nebulóknak.

Pappné Turik Tímea igazgató asszony alábbi levelében fejezte ki köszönetét az adományozóknak:

 „Tisztelt Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata!

Nagy örömöt okozott adományuk a magyi Palásti László Általános Iskola elsős diákjai és a gyerekek szülei számára.

A jelen gazdasági helyzetben egy gyerek iskolai felszerelésének beszerzése nagy anyagi terhet ró a családokra akkor is, ha a szülők rendszeres jövedelemmel rendelkeznek. 
Magyon nagyon sok család alkalmi munkából él, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Épp ezért minden segítség áldás a település lakosainak számára.

Nagy tisztelettel és szeretettel köszönöm meg a szülők és gyerekek nevében a tanévkezdéshez nyújtott segítségüket! Nekünk pedagógusoknak is könnyebb akkor dolgozni, ha az oktatás tárgyi feltételei biztosítva vannak.

Köszönjük!

Munkájukhoz sok erőt, kitartást kívánva, tisztelettel:

Pappné Turik Tímea
Palásti László Általános Iskola igazgatója“

A magyi Palásti László Általános Iskola és Óvoda 2012 augusztus 31-ig önkormányzati fenntartásban működött, a 2012/2013-as tanévtől fenntartója a Hit Gyülekezete, működtetésében az önkormányzat is részt vállal.

 

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei