Rekordhideg: HISZ-segítség a hajléktalanoknak

2017. 01. 29.
A télies időjárás már novemberben beköszöntött. És ezzel együtt, ahogy az elmúlt évtizedekben mindig, úgy az idei télen is megjelentek a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának az aktivistái országszerte a köztereken, aluljárókban. A HISZ-es önkéntesek a hajléktalanoknak visznek hétről-hétre több alkalommal is forró teát, élelmiszert, a túlélést jelentő meleg ruházatot, és egy-két jó szót, biztatást.

Az idei év novemberében - ahogy 1988 óta mindig - ismét HISZ-es önkéntesek jelentek meg fővárosi aluljárókban. A téli időjárás beköszönte az év legnehezebb időszakát jelenti a hajléktalanok számára.   „A Szeretetszolgálat aktivistái forró teával, meleg ruházattal, élelmiszerekkel, szükség esetén melegedő sátorral vonulnak fel a hét két napján Budapesten két különböző helyen is.” - mutatja be munkájukat Kiss Péter. A HISZ igazgató-helyettese hozzátette: azt tapasztalják, hogy a kitartóan végzett szolgálat és a nélkülöző embertársaink megsegítésében biztosított rendszeresség alapvető fontosságú, ennek ellenére kevés hasonló példát látni.  „A kiszámíthatóság és rendszeresség azért fontos, mert azok az embertársaink is, akik utcán vannak, számítani tudnak rá, hogy ha máskor esetleg nem is, de hétfőn és csütörtökön élelmiszert, támogatást kaphatnak. A nehéz téli hónapokban ez sok esetben szó szerint a túlélést jelenti. Egy zsíros kenyér, péksütemény nagyon sokat jelent, de hasonló életmentő jelentősége van egy-egy kedves szónak is. Az önkénteseink sokat beszélgetnek az osztáson részt vevőkkel - szinte közvetlen kapcsolatok vannak, név szerint ismerik egymást sok esetben.” - fogalmazott Kiss Péter.  „Egy-egy hidegebb napon száznál is több hajléktalant keresünk fel. Nem csak az aluljárókba megyünk el, de sokszor ellátogatunk a város kieső részén, külterületeken élő hajléktalanokhoz is. Sokan közülük ezeket az embert próbáló mínuszokat sátrakban és egyéb, bungallószerű alkotásokban igyekeznek túlvészelni. Van, ahova évek óta rendszeresen visszajárunk” - mutatja be a munkát Domahidy György a HISZ hajléktalanok felé szolgáló csoportjának az egyik tagja.  A mostani téli szezonban új területek is nyíltak a szolgálat önkéntesei előtt. „Most első ízben hajléktalanszállókra is el tudtunk látogatni - összesen 4 ilyen szálló lakóinak, közel 400 embernek tudtunk élelmiszereket, ruhákat vinni 3 alkalom alatt mintegy 1 millió forint értékben” - fogalmazott Kozák István, aki maga is rendszeresen részt vesz ezekben az osztásokban. Hozzátette: ez a munka a jövőben sem áll le, de a rendkívüli, sarkvidéki hideg idejére egyelőre háttérbe szorult a ténylegesen is az utcán élő emberek megsegítése miatt.  Kozák István a Heteknek azt is elmondta: a szétosztásra kerülő élelmiszerek, ruhák a gyülekezet tagjainak az adományaiból származnak.   A HISZ önkéntesei Nyíregyházától Veszprémig, Pécstől Miskolcig az ország számos városában és településén szerveznek osztásokat a hajléktalanok számára. Az összesítések alapján évről-évre több tucat tonnányi meleg ruházat, sok ezer adagnyi meleg étel, péksütemény, és tartós élelmiszerből álló csomag kerül ilyenkor szétosztásra.

Ezúton is szeretnénk felkérni minden kedves régi és leendő támogatónkat, partnerünket, hogy támogassák a hajléktalanok felé szolgáló szolgálatunk életmentő munkáját! Adományaikat az alábbi bankszámlára kérjük, hogy juttassák el: 12072507 - 01431114 - 00100002 A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel: „Teajárat” Adományaikat a rászorulók nevében is hálás szívvel köszönjük!

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei