Parkosítás a mosonmagyaróvári Idősek Otthonában

2016. 06. 07.
Balassa Bernadett

Június elején örömmel vették birtokba a szeniorok a Hit Gyülekezete Mosonmagyaróvári Szeretetszolgálata által parkosított belső udvart. A Hit Gyülekezete mosonmagyaróvári tagjai heteken át munkálkodtak a Soproni utcai Idősek Otthona belső udvarának parkosításán, ahol a gyomtalanítást követően színes virágágyásokat ültettek be, valamint még egy impozáns sziklakertet is kialakítottak az intézmény számára. Az így felújított parkot június 4-én, ünnepélyes keretek között adták át az Otthon lakóinak.

Az ünnepségen a mosonmagyaróvári hívők házi süteményekkel, kiadós beszélgetésekkel és néhány dallal melegítették fel az idős gondozottak szívét. Zalánné Giczi Erna, az intézmény vezetője örömét és háláját fejezte ki a Szeretetszolgálat képviselői felé, akik nem először siettek az Otthon segítségére.

Az elmúlt két évben az intézmény munkatársait karácsonyi vacsorán látták vendégül a gyülekezet tagjai, akik rendszeresen sétálnak és beszélgetnek az ott lakókkal. A két szervezet közötti szoros kapcsolat ezután sem ér véget – erről már Polgár András, a helyi gyülekezet lelkésze biztosította az intézményt.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolódó cikkek

2018. 12. 06.

Indulásra kész a HISZ Mikulása

Idén is indulásra kész a HISZ Mikulása. Országszerte sok-sok gyerek részére viszi ki a jószívű adakozók által rábízott káték és édesség csomagokat.
2018. 11. 27.

Nem csak a hajléktalanoknak szánták

„A hideg idő beálltával országosan szolgálatba helyezték magukat a HIT Gyülekezete szociális önkéntesei, és elkezdődtek az ételosztások az egyház szeretetszolgálatának szervezésében” – írja a gyülekezet, amely pénteken délután három órakor Dunaújvárosban, a Városháza téren állította fel sátrait és...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei