2012. február 07. Tódor, Rómeó













 
Köszöntő

„HISZünk benne!” Nem véletlenül köszöntjük az Olvasót a Homokháti Iskolaszövetség (HISZ) honlapján a szövetség jelmondatával.

HISZünk benne, hogy a Homokháti Iskolaszövetség (HISZ) 22 Csongrád megyei általános iskolát tömörítő civil szakmai szövetsége mára hatékony, jól szervezett oktatási szolgáltatások biztosítását jelenti az iskolaszövetséghez tartozó intézmények valamennyi iskolahasználója számára. 

HISZünk benne, hogy a kistérségi közoktatási együttműködésben résztvevő intézmények, pedagógusaik és tanulóik kölcsönös előnyökkel járó, naponta új és újabb szakmai lehetőségeket kínáló tanulási folyamatként élik meg az iskolaszövetség pedagógiai, szakmai együttműködésének továbbfejlesztését, az egyes intézményekben fellelhető mintaértékű kezdeményezések jó gyakorlatának egymástól való megtanulását.

HISZünk benne, hogy az iskolaszövetség kistérségi pedagógiai forrásközpontként működve továbbra is képes lesz koordinálni az innovatív pedagógiai műhelyek, pedagóguscsoportok fejlesztéseit, s folyamatosan hatással lesz az egyes intézmények pedagógiai megújulására is.

HISZünk benne, hogy a Homokháti Iskolaszövetség iskoláinak sikeres kistérségi közoktatási együttműködése hozzájárulhat a „kistérségi együttműködési szemlélet” Csongrád megyei, Dél-alföldi Régión belüli, valamint országos elterjedéséhez, meghonosodásához.

S HISZünk a napraforgóban: színében, ízében, jókedvében, jelentésében! A napraforgó ugyanis egyrészről a Homokhátság közkedvelt, jókedvet, derűt és energiát sugárzó szimbóluma. A Homokháti Iskolaszövetség kistérségi közoktatási együttműködésében résztvevők számára a napraforgó emellett a kezdetek kezdetét és az együvé tartozást, az együttműködést jelenti – első közös programunk 1997-ben a „NATraforgó PROGRAM” címet viselte. A napraforgó szirmai nálunk azóta szimbolizálják az együttműködő, pedagógiailag megújulni kész homokháti iskolákat.

A Homokháti Iskolaszövetség vadonatúj oktatási portáljának áttekintéséhez, az ismerkedéssel töltött időhöz ezért leginkább napraforgós jókedvet, s némi szakmai kíváncsiságot kívánunk az Olvasónak!

 
EmCthG , [url=http://cgawrzfphfxs.com/]cgawrzfphfxs[/url], [link=http://yelearijavcp.com/]yelearijavcp[/link], http://vjxaivctyndr.com/

Név
[2012-01-16 13:24]

 
-----------------------------------
td8fBL , [url=http://bbwoqxdhpedb.com/]bbwoqxdhpedb[/url], [link=http://odcvmmgiwigo.com/]odcvmmgiwigo[/link], http://annfzwxjrgqs.com/

Név
[2012-01-13 16:25]

 
-----------------------------------
h8btea , [url=http://faefqztaxhjp.com/]faefqztaxhjp[/url], [link=http://djlzbsrbvmlq.com/]djlzbsrbvmlq[/link], http://emzsmdywazct.com/

Név
[2012-01-13 15:34]

 
-----------------------------------
DxN4NU <a href="http://cwainbrsnnex.com/">cwainbrsnnex</a>

Név
[2012-01-12 11:11]

 
-----------------------------------