Jótevő koncert Debrecenben

2017. 11. 29.
Boros Bernadett

Jótékonysági koncertet ad a Vidám Szimfonikusok zenekar december 3-án Debrecenben, az Olajfa Csarnokban. A nagyszabású rendezvény célja a tavalyi, pécsi hangversenyhez hasonlóan idén is a HISZ gyermekétkeztetési programjának támogatása.

A koncertet megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a cél az, hogy az est bevételével a Szeretetszolgálat önkéntesei ezúttal ezer nélkülöző gyermeken tudjanak segíteni a Karácsony közeledtével.

A koncerthez csatlakozott a 2 éve létrehozott Debreceni Karitatív Testület is, erről Széles Diána alpolgármester, a testület társelnöke nyilatkozott a Dehir helyi hírportálnak. Kiss Péter, a HISZ igazgatóhelyettese pedig elmondta: a befolyt összeget a családsegítőkön keresztül tervezik eljuttatni a leginkább rászoruló családokhoz Debrecenben és környékén.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolódó cikkek

2017. 12. 20.

A debreceni jótékonysági hangverseny befolyt támogatása már megérkezett az első rászorulókhoz

Debrecen – Tartós élelmiszercsomagok, két tonna liszt és friss halak. Ezeket osztották szét a hátrányos helyzetű családok között a Családsegítő Központ épületében. Az átadott 90 élelmiszercsomag csak töredéke annak az 500-nak, amit a város hat különböző pontján kaptak meg a debreceni rászorulók. A...
2017. 05. 01.

Városligeti Majálison a JÓTEVŐK

A Városligeti Majálison vettek részt a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatnak ifjúsági csapata a JÓTEVŐK. A közel 50 aktivista több, mint 1000 gyermeknek okozott örömöt apró ajándékok osztásával. Volt aki játékot, volt aki lufit, nyalókát vagy buborékfújót kapott, de legnépszerűbb persze a csokoládé...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei