Folytatja karitatív tevékenységét a HISZ dunaújvárosi szervezete

2017. 03. 11.
hisz.hu

Folytatja karitatív tevékenységét a Hit Gyülekezete Dunaújvárosban. A februári élelmiszercsomag-osztás után pénteken 200 adag gulyáslevessel várták a rászorulókat. Nem csak a hajléktalanokra gondoltak az önkéntesek, hanem az Önkormányzat családsegítő szolgálatán keresztül ezúttal is értesítést kaptak a nagycsaládosok és az egyedül élő nyugdíjasok. Az akció különlegessége abban állt, hogy aki ételhordóval érkezett, az haza is vihette a meleg ételt. "Bár plakátjainkat minden hajléktalan ellátóhelyre, szállóra kitettük, tapasztalataink szerint sokan nem szívesen ülnek le egy padra a tér közepén, hiszen nem hajléktalanok, ugyanakkor szívesen ennének egy-egy tál tartalmas levest. Ők hazavihetik az ételt, sőt vihetnek a gyermekeiknek, családtagjaiknak is." – mondta Zamatóczky Lajos helyi HISZ aktivista.

"A Hit Gyülekezete, mint egyház az egész országban, így Dunaújvárosban is fontosnak tartja az elesettek, szegényebb embertársainak segítését. Ennek idén első lépése volt, hogy mintegy 200 élelmiszer csomagot osztottunk szét a nagycsaládosok és nyugdíjasok között. Márciusban pedig a mai gulyásleves osztást a hónap végén szeretnénk megismerni. A karitatív akciók többsége télen zajlik, de tapasztalataink szerint a rászoruló emberek szüksége nem évszakfüggő. Aki szegény decemberben vagy januárban, annak sajnos nem lesz sokkal több pénze tavasszal sem. Természetesen a fűtésen már lehet spórolni és a hajléktalanok egy része is talál idénymunkát a termőföldeken, de márciusban és áprilisban is jól esik egy-egy tál tartalmas meleg étel. A gulyásleves Anna Pecsenyesütőjében készült, aki az egész megmozdulás "motorja" volt. A dunaújvárosiak körében nagy adagjairól és kedvező áráról ismert kifőzde tulajdonosa kereste meg a Gyülekezetet, hogy szeretne ingyen levessel segíteni a hajléktalanoknak. Anna a főzést örömmel vállalja és minden eszközt rendelkezésünkre bocsát, de a szervezéshez támogatást kér. A dunaújvárosi gyülekezet tagjai pedig hamar a kezdeményezés mögé álltak, anyagilag támogatva az osztást, hogy ne csak a hajléktalanok, hanem a városban otthonnal rendelkező, de szegényebb emberek, családok is meleg ételhez jussanak. Így az osztást kiterjesztettük és az Önkormányzat Családsegítő Szolgálata értesítette a nagycsaládosokat és egyedül élő nyugdíjasokat."

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!
további képek

Kapcsolódó cikkek

2020. 01. 17.

Rendszeres melegétel-osztás a Nyugati téri aluljáróban

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata - HISZ önkéntesei idén télen is heti rendszerességgel járták a városok, települések utcáit, hogy a rászoruló emberek szükségeit enyhíteni tudják. A Nyugati téri aluljáróban évtizedek óta rendszeresen tart melegétel-osztást a HISZ. Van, hogy rántotthússal,...
2020. 01. 17.

Rendszeres melegétel-osztás a Nyugati téri aluljáróban

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata - HISZ önkéntesei idén télen is heti rendszerességgel járták a városok, települések utcáit, hogy a rászoruló emberek szükségeit enyhíteni tudják. A Nyugati téri aluljáróban évtizedek óta rendszeresen tart melegétel-osztást a HISZ. Van, hogy rántotthússal,...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei