Dabason jótékonykodott a HISZ

2014. 03. 09.

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata az Európa leghosszabb főutcájával büszkélkedő Dabas városának nehéz helyzetű családjain segített. A HISZ a dabasi önkormányzattal karöltve közel száz szociálisan rászoruló kis- és nagycsaládhoz juttatta el adományait.

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata és a 130 főt számláló dabasi Hit Gyülekezete immár harmadjára rendezett a településen nagyszabású ruhaosztást, ahol tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat, 1.2 tonna ruhát és cipőt, valamint játékokat osztottak szét. Az önkormányzat által értesített 50 családon kívül azonban a délután során a város többi rászoruló családja is részesülhetett a HISZ segítségében, így összesen mintegy száz család fordult meg a rendezvényen.

A dabasi Hit Gyülekezete vezetője elmondta, hogy a tavalyi ruhaosztásról érkezett pozitív visszajelzések után idén is nagy örömmel rendezték meg a karitatív napot. Hozzátette, hogy ez egyrészről nagy segítséget jelent a helyieknek, másrészről a gyülekezet tagjai számára is örömet jelent, ha kifejezhetik szeretetüket embertársaik felé.

 

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei