Cél, hogy az év bármely időszakában tudjunk segíteni

2017. 02. 15.
hisz.hu

Gyorsan fogyott a káposzta
Tatabány. Ismét eltelt két hét, ami a Hit Gyülekezete tagjai számára egyet jelent: étel- és ruhaosztás a szombati program. Így volt ez most hétvégén is: 350 adag székelykáposztát osztottak a rászorulók számára a közösségi ház udvarán, a Vértes Agorájával szemben.
- Téltábornok visszavonult, úgyhogy ez a mai záróeseménye a kéthetente zajló tevékenységünknek, amit a hidegre való tekintettel indítottunk el –mondta Korcsok János, a Hit Gyülekezete egyik képviselője.
A szervezők az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatokból levonták, jól és jókor jött a segítség sokak számára, de az akció rendszeresítésében talán még ennél is nagyobb segítséget látnak.
- hatékonyabbak lennénk, ha az év bármely időszakában tudnánk segíteni. Próbálunk több támogatót szerezni, és még több támogatást adni, amivel a segítséget kérő embertársainkat talpra tudjuk állítani – mondta Korcsok János.
Következik a gyűjtési időszak, a gyülekezet tagjai már most készülnek a következő télre. Céljuk, hogy akin lehet, segítsenek, de annak örülnének, ha nem lenne kin. Írta a 24 ÓRA nevű helyilap.

Kapcsolódó cikkek

2020. 01. 17.

Rendszeres melegétel-osztás a Nyugati téri aluljáróban

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata - HISZ önkéntesei idén télen is heti rendszerességgel járták a városok, települések utcáit, hogy a rászoruló emberek szükségeit enyhíteni tudják. A Nyugati téri aluljáróban évtizedek óta rendszeresen tart melegétel-osztást a HISZ. Van, hogy rántotthússal,...
2019. 04. 28.

Húsvéti élelmiszerosztás az Almássy téren

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának jótevői  4 teherautónyi tartós élelmiszert osztottak ki Budapest VII. kerületében, az Almássy téren húsvétkor.

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei