Akcióban a győri HISZ

2016. 05. 22.
Galgóczi Levente
Számos vidéki város és több budapesti helyszín után ez alkalommal Győrben tartott ruha- és élelmiszerosztást a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata. A nagy volumenű megmozdulás a Jótevő kampány keretében zajlott le április 16-án.

Szombat reggel hét óra van. A HISZ helyi aktivistái már javában dolgoznak a ruhaosztó sátor felállításán. Az élelmiszerosztás egy másik elosztó pontnál történik, ahol a rendezvény kezdete előtt is többen várakoznak. Itt az előre elkészített csomagok és mosolygó aktivisták várják a több mint 80 érintett személyt.

"Őket az önkormányzat családsegítő szolgálata hivatalos levélben tájékoztatta az eseményről." – tudjuk meg Mészáros Sándortól, a HISZ győri vezetőjétől.

Többgyermekes és csonka családok, valamint egyedülállók és nyugdíjasok is vannak a segítettek között.

"A csomagokat ennek megfelelően állítottuk össze, tehát ahol van három gyermek oda tettünk három tábla csokoládét, vagy három zacskó kekszet" - magyarázza a szervező.

Bizonyos élelmiszerek minden csomagba kerültek: kristálycukor, rizs, liszt ,étolaj, burgonya, babsólet konzerv, ill. a gyermekes családoknak csokoládé; összesen körülbelül 3-4000 forint értékben.

Az esemény előtt kb. 1500 szórólapot osztottak szét a környéken, talán ezért is válogatnak ennyien a ruhaosztó sátorban. Van is miből, ugyanis a helyi 700 kilogramm áruhoz további egy tonnát kaptak az aktivisták a budapesti HISZ-től.

"Körülbelül két és fél millió forint értékű ruha van a sátorban" - mondja Mészáros Sándor. "Valószínűleg fog is maradni, ezért másfél-két hónap múlva szeretnénk újra kijönni egy másik városrészbe. Így körülbelül egy év alatt fogunk a városon körbeérni." - teszi hozzá.

Odalépek egy fiatal párhoz; a véleményükre vagyok kíváncsi. Kiderül, hogy nagyon jó dolognak tartják az akciót, ők is találtak megfelelő ruhát és elégedettek a minőséggel. Ahogy az egyik aktivista kifejti: idősek, fiatalok, házaspárok, egyedülállók vegyesen jönnek. "Inkább hölgyek" - mondja nevetve. Visszatérő emberek is vannak.

 
Kattintson ide a galéria megnyitásához!
további képek

Kapcsolódó cikkek

2021. 03. 07.

Tartós élelmiszerrel támogattuk a rászoruló családokat Egerben

Együttérezve az egri családok egzisztenciális fenyegetettségével, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) ötven, egyenként tíz kilogrammos tartós élelmiszert tartalmazó csomagot ajánlott fel rászoruló egri családok részére.A csomagokat pénteken az Egri Családsegítő Központ belvárosi...
2020. 03. 11.

Az adakozásról ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk!

„És legyen élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére…” 1 Mózes 41:36 A HISZ ezekben a nehéz napokban is várja az anyagi és tartósélelmiszer adományokat, mert a jótékonyságról és az adakozásról ilyenkor sem szabad megfeletkeznünk! Az adományok eljuttatását a képen látható...

Kapcsolat

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

HISZ budapesti központ elérhetőségei

  • Segélyiroda: 1103 Budapest, Gergely utca 30.
  • Ügyfélszolgálat: kedd 12.00 - 17.00 | csütörtök 10.00 - 15.00
  • Telefonszám: +36 1 379-3032
  • Postacím: 1475 Budapest, Postafiók 160.
  • E-mail: hisz@hit.hu
  • ADATVÉDELEM

BANKSZÁMLASZÁM:
12072507 - 01431114 - 00100002

NEMZETKÖZI BANKSZÁMLASZÁM:
HU13 1207 2507 0143 1114 0010 0002 UBRTHUHB

EUROBAN NYITOTT NEMZETKÖZI BANKSZÁMLA SZÁM:
HU68 1207 2507 0143 1114 0040 0003 UBRTHUHB RAIFFEISEN BANK

Regionális HISZ központok elérhetőségei